Így kezdd el a pénzügyeid rendbetételét!

Bizonyára közületek is sokaknak megfordult már a fejében, hogy szeretnétek kézbe venni a pénzügyeitek irányítását, ugyanakkor elképzelhető, hogy nem igazán tudtátok, hogyan fogjatok hozzá. Ez érthető, hiszen életünk során semmilyen oktatást nem kapunk a pénzről, így aztán vagy kitanuljuk önmagunktól, vagy mindig küszködni fogunk ezzel a területtel.

A mai cikk során igyekszem körüljárni, hogy milyen lépéseket érdemes megtenned annak érdekében, hogy egyről a kettőre juthass (vagy akár nulláról az egyre). Remélem, hogy hasznodra válik!

pixabay_money.jpg

A kulcs a tudatosság

Életünk legtöbb területéről elmondható, hogy két lehetőség közül választhatunk: tudatosan törekedni egy vágyott állapot elérésére, vagy csak sodródni a történésekkel. Gondolj bele: így van ez az egészségünket, az emberi kapcsolatainkat, a karrierünket és bizony a pénzügyeinket illetően is.

"A legtöbb emberrel csak megtörténnek a pénzügyei." - idézhetnénk Csernok Miklóst, aki a téma egyik legnagyobb hazai mestere, illetve a Kiszámoló blog szerzője. Ha te is szeretnél kitörni a sodródás állapotából, akkor a legjobb tanácsom az, hogy törekedj a tudatosságra.

Hogyan lehetsz tudatos?

Van fogalmad arról, hogy mennyit költesz? És hogy mennyit keresel? És hogy mennyit takarítasz meg? Ezek a kérdések határozzák meg a pénzügyeinket, de a legtöbben nem tudnak pontos válaszokat adni rájuk. Ezért ha tudatos szeretnél lenni, szerintem ezekre a kérdésekre koncentrálj először. Minden más csak ez után következik.

A fogyást is úgy érdemes kezdeni, hogy ráállunk a mérlegre. Hasonlóképpen a pénzügyek rendbetételének első lépése az, hogy pontosan felmérjük a helyzetünket. Ez gyakran meghökkentő lehet (nekem is az volt), néha pedig fájdalmas is! De enélkül nincs előrelépés, úgyhogy arra biztatlak, kezdd el mérni a saját pénzügyeid pontos alakulását, legalább három hónapig!

11b_pixabay.jpg

Íme néhány tipp mindegyik terület méréséhez:

Bevételek:

A bevételeidet könnyebb megmondani, ha alkalmazott vagy, ugyanis általában havi egy összegben érkezik meg a számládra (vagy készpénzben). Vállalkozóként ez kicsit bonyolultabb, de azért bízom abban, hogy ha nagyon akarod, te is ki tudod számolni, hogy melyik hónapban mennyi pénzt veszel ki a bizniszből. Írd össze hónapról hónapra. Többnek hitted? Vagy kevesebbnek? Elégedett vagy vele?

Kiadások:

A kiadások mérése már egy sokkal komplexebb feladat, ugyanis egy átlagos embernek vagy háztartásnak több száz kiadása is lehet havonta. Erre a célra szolgál a kiadási napló, amelynek korábban egy teljes cikket szenteltem. A naplózási módszer lényege, hogy minden vásárlásról gyűjtöd a blokkokat, és az egyes tételeket napról napra vezeted egy füzetben vagy elektronikusan. Minden hónap végén készíts egy összegzést, és vond le a megfelelő következtetéseket. Milyen kategóriákra költesz túlságosan sokat? Melyek voltak a felesleges kiadások? Mit tehetnél a következő hónapban, hogy elkerüld a korábbi hibákat?

Megtakarítások:

A havi megtakarításod a bevételeid és kiadásaid különbsége. (Elméletileg.) Ha már tudod a bevételeidet és a kiadásaidat, könnyen kiszámolhatod ezt is. Tényleg félre tudtál tenni ennyit? Megvan ez a pénz a számládon vagy készpénzben? Ha nincs, akkor valószínűleg nem voltál elég precíz a kiadások naplózásakor... És mi a helyzet, ha ez a szám nulla, azaz semennyit nem tettél félre? Ez sajnos egy gyakori állapot, de van egy trükk, amivel változtathatsz rajta: magadnak fizess először!

11c_pixabay.png

Csak csináld!

Kérlek titeket, hogy ne gondoljátok elegendőnek a cikk elolvasását. Semmi haszna nincs ugyanis, ha utána minden marad a régiben. Az eredményeink megváltozásához a tetteink megváltoztatásán keresztül vezet az út! Mentsd el ezt a cikket, és amikor ma este hazaérsz, szánd rá az időt, hogy elkezdd kialakítani a fent javasolt szokásokat. Ez komoly önfegyelmet igényel majd, de nagyon megéri!

Kommentben szívesen fogadom az észrevételeiteket, tapasztalataitokat. Ne kíméljetek!

Köszönöm, hogy olvasol! Jövő kedden érkezem a következő cikkel.

Kövesd az Aranytojás blogot instagramon is!

(Képek forrása: pixabay.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://aranytojas.blog.hu/api/trackback/id/tr314897892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2019.06.19. 18:43:05

@EagerEagle:
"3.) Mi van ha nincs mit megtakarítani? Mikortól érdemes?"

Megtakarítani, spórolni mindig lehet. Visszafogni a kiadásokat.
Megenni a tegnapi kenyeret is, hogy ne kelljen mindennap frisset venni.
Esetleg elég 80 centis tévé is, nem kell a 120-as...
stb. stb. stb.

EagerEagle 2019.06.19. 21:01:37

Nem biztos. Vagy legalábbis véleményes.
A jobbik eset, ha például a megspórolandó pénzt mondjuk képzésre költik és akkor jobb nem megtakarítani egy darabig.
A rosszabbik, ha annyira kevés az az 5-10 ezer forint ami havonta maradna, hogy abból 5 év alatt nem jön ki tisztességes vésztartalék és pár hónapon belül úgyis elköltődik valamire (a kisebb összegeket nehezebb tervszerűen megtakarítani, mert valamire úgyis elkölti az ember). Akkor meg azt mondhatjuk, hogy mindegy. Amiatt ajánlottam, mert az említett pénzügyi tanácsadó blogok (valamelyik bejegyzésben volt 3 példa) általában nem tesznek hozzá "értelmezési tartományt", így rendszeresen megkapja a posztoló, hogy dehát 120 ezerből 2 gyerekkel mit lehet megtakarítani?

Terézágyú 2019.06.20. 11:46:38

@EagerEagle:
"A rosszabbik, ha annyira kevés az az 5-10 ezer forint ami havonta maradna, hogy abból 5 év alatt nem jön ki tisztességes vésztartalék"

Ugyan már.

Ahhoz képest, hogy valakinek minden hónap végére teljesen kiürül a bukszája (vagy még kölcsön is kell kérnie!) minden egyes megtakarítás fontos. Még egy ezres is.
10e forint megtakarítás havonta meg pláne nem rossz dolog.

Persze ha úgy állsz hozzá, hogy havonta nézegeted, hogy "millionyos lettem má? ...és most má? ...és most?"... akkor valóban csalódást fog okozni ez a kis összeg.

ARANYTOJÁS

Friss topikok

süti beállítások módosítása