A gazdagság lépcsői

Ebben a cikkben arra fogok törekedni, hogy minél egyszerűbben összefoglaljam személyes pénzügyeink egészének elméleti hátterét. Korábbi írásaimban már több részletre is rávilágítottam, most pedig eljött az ideje mindezek keretbe helyezésének. Nem titkolt célom, hogy a jövő héttől már gyakorlati vizekre is evezzünk, hiszen eddig kevés szó esett a mindennapokban alkalmazható helyes szokásokról.

Miért beszélünk egyáltalán a gazdagság lépcsőiről?

Szándékosan használom a lépcsők metaforáját, ugyanis az egyes területek szigorú logika alapján épülnek egymásra, nem tetszőleges sorrendben. Mostani tudásommal a személyes pénzügyeknek három fontos területét különböztetem meg. Nézzük is végig ezeket részletesen!

Első lépcső: a bevételek megszerzése

Magától értetődő módon a személyes pénzügyek kiindulási alapja az, hogy bevételre teszünk szert. Amíg valakinek nincsenek bevételei, nem lehetnek kiadásai sem, tehát nem beszélhetünk pénzügyekről.

A bevételek megszerzésének kettős célja van: életszínvonalunk finanszírozásához, illetve vagyonunk felépítéséhez egyaránt pénzre van szükségünk. Nem szabad elkövetnünk azt a súlyos hibát, hogy minden bevételünket az első célra fordítjuk, és nem halmozunk fel pénzt, hiszen ezzel csatlakoznánk a nagy átlaghoz, akiknek esélyük sincs a meggazdagodásra. Ebben a cikkben pont ezt a témát jártam körül.

Életünk során érdemes folyamatosan egyre magasabb bevételek megszerzésére törekednünk, hiszen ezzel egyre magasabbra emelhetjük életszínvonalunkat, miközben vagyonunkat is gyorsuló ütemben növelhetjük.

Második lépcső: költségvetés

Ahhoz, hogy igazán kézbe vehessük pénzügyeink irányítását, minden hónapban el kell készítenünk a havi költségvetést. Ez alatt egy olyan tervet értek, amelyben előre lefektetjük, hogy az adott havi bevételeinket mire fogjuk fordítani.

Nulladik lépésként legalább 10%-ot félreteszünk, ami a vagyonunk alapját fogja képezni. Aki kíváncsi, hogy miért érdemes így tenni, itt olvashat róla bővebben is.

Ezután meghatározzuk azokat a kategóriákat, amelyekre költeni fogunk: élelmiszer, lakhatás, ruhák, utazás, kikapcsolódás, adakozás stb. Tapasztalataim szerint 10-15 ilyen kategóriát érdemes meghatározni, élethelyzettől függően. Ha ezzel megvagyunk, már csak egy dolgunk van: eldönteni, hogy bevételeink hány százalékát szánjuk az egyes kategóriákra. Fontos, hogy a megtakarítások levonása után már csak 90% marad, amit szétoszthatunk!

A költségvetéshez tartozik még egy fontos kiegészítés is: egy kiadási napló segítségével minden nap nyomon követhetjük, hogy mire mennyit költöttünk, és a hónap végén összehasonlíthatjuk költségvetésünkkel. Az a cél, hogy naplónk minél jobban tükrözze az előre megtervezett állapotot, azaz ne térjünk el terveinktől a valódi világban sem. A kiadási napló használata a legjobb módszer saját pénzügyi szokásaink megismerésére, majd pénzügyi tudatosságunk fejlesztésére.

Harmadik lépcső: befektetések

Ahogyan bevételek nélkül nem lehet költségvetést tervezni, úgy félretett pénz nélkül nem lehet befektetésekkel foglalkozni. Márpedig ha valaki szeretne meggazdagodni, elengedhetetlen, hogy ne csak ő maga dolgozzon a pénzért, hanem megtakarított pénzét is megtanulja a saját javára dolgoztatni, azaz még több pénzt termelni. Erre létezik egy külön fogalom is: aktív jövedelemnek azt nevezzük, amit valaki munkával szerez, passzív jövedelemnek pedig azt, amit vagyonának befektetésével.

A befektetések szakmája nagyon sokszínű, és ebben a cikkben nem is mennék bele a részletekbe. Eleinte mindenkinek azt javaslom, hogy fókuszáljon az első két lépcsőre. Amikor valaki már szép teljesítményt ér el a bevételszerzés területén, valamint költségvetését is tökéletesen betartja, akkor érdemes fellépni a harmadik lépcsőre, és megtanulni azt is, hogy egyre növekvő megtakarításunkat hogyan tudjuk majd kamatoztatni.

A fent említett három témában természetesen sok írás fog még születni, de a jövő héttől egyre több gyakorlati tanáccsal is készülök, hogy az elméleti gyorstalpaló után mindenki kipróbálhassa magát a mindennapokban is.

Köszönöm, hogy velem tartasz!

A bejegyzés trackback címe:

https://aranytojas.blog.hu/api/trackback/id/tr8914192339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

ARANYTOJÁS

Friss topikok

süti beállítások módosítása