Ma kivételesen nem pénzügyekről írok nektek, hanem kicsit tágabb értelemben az önfejlesztésről.
Önfejlesztés alatt azt értem, amikor valaki az életében mutatkozó kihívásokra autodidakta módon felkutatja a megoldásokat, és elsajátítja a szükséges képességeket, majd a gyakorlatban alkalmazza is a tanultakat, ezáltal egy boldogabb életet teremtve önmagának (és akár környezetének). Az önfejlesztő társadalom legkedveltebb témái közé tartoznak az üzleti világ, az egészséges életmód, az emberi kapcsolatok és a spiritualitás.
És hogy jön ide az 52 könyv?
Attól függően, hogy nekünk mi a szimpatikus, az önfejlesztés számtalan különböző formája közül választhatunk: könyvek, blogok és vlogok, élő rendezvények és találkozók, hanganyagok, mentorprogramok és személyes tanácsadások ezrei kínálkoznak nekünk napról napra, nagyrészt a 21. századi lehetőségeknek köszönhetően. Számomra az olvasás az egyik leginkább testhezálló módszer, ezért is hivatkozom gyakran különféle könyvekre a blog hasábjain.
Ahogy ebben a cikkben is említettem, a 2018-as évre azt a célt tűztem magam elé, hogy 52 hét alatt 52 könyvet olvassak el. Sikerült is, és az ennek során szerzett tapasztalataimról szeretnék most beszámolni. Azt vártam ugyanis, hogy ha rengeteget olvasok, az nagyon komoly fejlődést fog hozni az életemben.
Év végére kiderült, hogy a képlet korántsem ennyire egyszerű.
A kevesebb néha jobb
Nem szeretem a "kevesebb néha több" mondást, mert szerintem nincs értelme. De az igaz, hogy a kevesebb néha jobb. Ebben az esetben is így volt.
A heti egy könyv tempójának betartása nagyjából napi 30 oldalnyi olvasást igényelt. A harminc oldalnyi anyag pedig annyi új információt tartalmaz, amennyit már elképesztően nehéz feldolgozni vagy megjegyezni. Ha most végignézek a listán, a legtöbb kötetből csak nehezen tudnék felidézni egyetlen konkrét gondolatot is, ami azt jelenti, hogy a módszerem finoman szólva sem volt hatékony.
Arról nem is beszélve, hogy egy ekkora adagon - a szöveg nehézségétől és a saját olvasási sebességünktől függően - kb. egy-másfél óráig tart végigérni. A legtöbbünknek pedig napi másfél óra olvasás után nem feltétlenül marad ereje a tanultak végiggondolására és alkalmazására...
Mi a tanulság?
Az egyik legjelentősebb tanítóm gyakran emleget egy példát, amely egy csónakban evező emberről szól. Az ember két evezője két tevékenységet jelképez: a tanulást és a cselekvést, a csónak mozgása pedig a haladás szimbóluma. Nyilvánvaló, hogy a csónak akkor tud előre haladni, ha egyenletesen használjuk a két evezőt. Ha pedig valaki csak az egyik vagy a másik lapáttal dolgozik (azaz vagy ész nélkül cselekszik, vagy folyton informálódik anélkül, hogy lépéseket tenne), akkor a csónakja egy helyben fog forogni.
Tavaly megtanultam, hogy valóban nem jó, ha felborul az evezés egyensúlya, és idén már jóval okosabban kezdtem hozzá. Szándékosan nem tűztem ki mennyiségi célt, hanem arra törekszem, hogy egy könyvet mindig alaposan dolgozzak fel elméletben és gyakorlatban egyaránt, mielőtt tovább lépnék. Így a tempó ugyan jóval lassabb, de cserébe sokkal szebben halad a csónak...
Persze sokat olvasni nagyon is hasznos dolog.
Nem az célom, hogy bárkinek elvegyem tőle a kedvét. Csak azt állítom, hogy érdemesebb megtartani egy egészséges mértéket, mielőtt az "önfejlesztés" tevékenysége meggátolná a tényleges fejlődést.
Köszönöm, hogy velem tartasz! Jövő kedden érkezik a következő cikk!
(Képek forrása: unsplash.com)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
