Pénzügyekről, neked is!

Aranytojás Blog

Mennyire gazdagok a magyarok?

2018. október 23. - Aranytojás Blog

Ha a címben feltett kérdést nekiszegeznénk az utca emberének, nagy valószínűséggel sajnálkozó véleményeket hallhatnánk a magyar pénzügyi helyzet állapotáról. A legtöbben elégedetlenek a fizetésükkel, a vagyoni helyzetükkel, és a jövőre vonatkozó kilátásaik sem éppen rózsásak.

Amikor rákattintottál erre a cikkre, elképzelhető, hogy te is egy olyan összehasonlítást vártál, amely majd megmutatja, mennyire kevés pénzük van a magyaroknak, és mennyivel jobb lehet a helyzet a világ más pontjain. 

Sokáig én magam is a fentiekhez hasonlóképpen vélekedtem, látván a magyar és főként a nyugati világ közötti komoly anyagi különbségeket. Egészen addig, amíg váratlanul rá nem találtam egy eszközre, amely segített tágabb perspektívából szemlélni a kérdést. A mai cikkben ezt az eszközt szeretném bemutatni.

Világszintű nézőpont

A tény, hogy például a kontinens legtöbb szereplőjéhez képest gyengébbek a körülményeink, tagadhatatlan. A legtöbbünknek van olyan ismerőse (ha épp nem ő maga az), aki már dolgozott más országokban is. Ha te is így vagy ezzel, bizonyára nem lepődsz meg, amikor a magyar átlagnál jóval előnyösebb külföldi élethelyzetekkel találkozol, akár saját tapasztalat formájában, akár mások elmondása alapján.

De belegondoltál már abba, hogy világszinten vajon hogy állsz? Hogy mennyire számít jónak a saját pénzügyi helyzeted, ha egy kicsit kitekintesz a "szűkebb" környezetedből, és az egész föld lakosságához viszonyítod magadat?

Pontosan ennek a kiderítésére szolgál a globalrichlist.com című internetes kalkulátor, amelyre egy könyvben bukkantam rá a közelmúltban. Ezen az oldalon a saját bevételeidet és vagyonodat hasonlíthatod össze az egész föld lakosságáéval. Minimális angol nyelvtudás szükséges hozzá (manapság mihez nem?), de annyit segítek, hogy a bevételek fülön például éves nettó értéket kell megadni.

Mielőtt tovább olvasnál, próbáld ki te is!

5.jpg

Nos, meglepett az eredmény?

Engem először nagyon! Nem csak saját magamra, de többek között egy magyar minimálbéresre is megnéztem az eredményeket, és megdöbbentő volt azt tapasztalni, hogy valójában mennyire gazdagok is vagyunk mi, magyarok!

A példa kedvéért: egy idei minimálbéres a csaknem 92.000 forintos havi nettó jövedelmével a föld leggazdagabb 19%-ába tartozik! Egy tavaly decemberi átlagbéres a maga nettó 218.000 forint körüli fizetésével már a top 5%-ot erősíti, ha pedig valaki a leggazdagabb egy százalék tagja szeretne lenni, nagyjából havi 390.000 forintos bevétellel teheti meg!

Állítom, hogy ilyen magas bevételekkel már csak a gazdagság egyetlen fortélyát kellene elsajátítanunk, és soha többé nem küszködnénk anyagi nehézségekkel...

Köszönöm, hogy velem tartasz!

(Kép forrása: unsplash.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://aranytojas.blog.hu/api/trackback/id/tr3814316523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.10.23. 09:33:07

Az átlagmagyar szerényen gazdag, kb. a világszint 120 %-án él.

Aranytojás Blog 2018.10.23. 09:45:38

@maxval balcán bircaman: Mit értesz pontosan "világszint" alatt? Egyébként erre is találtam egy kalkulátort, az alábbi linken megtalálod:

www.givingwhatwecan.org/get-involved/how-rich-am-i/